Adománygyűjtést indítottak a Szent István Gimnáziumban, hogy ezzel segítsék testvériskolájukat, a székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnáziumot, amelynek felújítás alatt lévő diákotthona összeomlott és két diák életét vesztette.
A zuglói iskola vezetésének kezdeményezésére indult az pénzadomány gyűjtése, az összeget a baleset érintettjenek támogatására, valamint a helyreállítás munkálatokra fordítják.
Az iskola felhívásában azt írja, a Bentlakás az elmúlt harminc évben osztálykirándulások, testvériskolai nagytalálkozók, látogatások során több alkalommal szolgált istvános diákok és tanárok szálláshelyéül is. Ebben a nehéz helyzetben a saját eszközeikkel szeretnék támogatni az iskolai közösséget.
A támogatásra szánt összeget személyesen az iskola titkárságán elhelyezett adománygyűjtő ládában lehet elhelyezni 9 és 15 óra között, vagy a Szent István Gimnázium alapítványának 11714006-20250070-es számlaszámára lehet elutalni „Tamási adomány” közleménnyel ellátva. A felajánlásokat 2024. január 19-éig várják.
A tamási Áron Gimnázium leomlott épülete nemcsak a Székelyudvarhelytől távolabb élő diákok kollégiumaként működött, hanem a testnevelés órák egy részének, az iskolai színtársulat-, a néptáncegyüttes- és a kórus próbáinak helyszíneként is funkcionált. Az omlás következtében több tanuló értéktárgyai is megsemmisültek.