A zuglói (de tatabányai színekben vívó) párbajtőrvívó Kun Anna eltiltása után kapta meg a lehetőséget arra, hogy kijusson az ötkarikás játékokra.
Muhari Eszter egész évben kimagaslóan vívott, de volt nála egy jobb magyar, a tatai Kun Anna, s mivel a női párbajtőrválogatott nem kvalifikálta magát az olimpiára, ebben a fegyvernemben csak egy versenyzőnk léphet majd pástra Párizsban. Eszter talán már meg is békélt a gondolattal, hogy újabb négy évet kell majd várnia olimpiai debütálására, mikor kiderült: Kun Anna doppingvétséget követett el, mert egy éven belül három alkalommal is elfeledkezett a holléti nyilvántartási kötelezettségéről, azaz a doppingellenőrök nem tudtak tőle mintát venni, márpedig ez is doppingvétségnek minősül.
Az olimpia közelsége miatt gyorsított eljárásban zajlott az ügy kivizsgálása, melynek végén megszületett az eredmény: Kun Annát két évre eltiltották a versenyzéstől. Így hiába kvalifikálta magát az olimpiára, nem léphet majd pástra Párizsban. Muhari Eszter pedig világranglista 13. helyével egy nagy lehetőséget kapott. Kun Anna helyett ugyanis neki kell majd a magyar színekért fegyvert fognia az olimpián.
„Rendkívül kettős érzések vannak bennem az elmúlt hónapokkal kapcsolatosan, ami néha a teljesítményemre is hatással volt, bármennyire küzdöttem ellene. Viszont most hatalmas kő esett le a szívemről, és nagyon szeretnék jól szerepelni az olimpián” – nyilatkozta a kvalifikáció hivatalossá válását követően a 22 esztendős, négyszeres magyar bajnok zuglói párbajtőrvívó.