1848 március idusának legjelentősebb Pest és Budai helyszíneit kereshették fel virtuális séta keretében mindazok, akik megjelentek a Samodai József Zuglói Helytörténeti Műhely e havi rendezvényén. A Pilvax kávéházból induló és a Nemzeti Színházban végződött, vetített képekkel illusztrált képzeletbeli korzózáson Majkó Zsuzsa, a Helytörténeti Műhely vezetője kalauzolta végig az érdeklődőket azon az útvonalon, amelyet 175 ével ezelőtt a márciusi ifjak is megtettek a reformkori fővárosban.
Majkó Zsuzsa bevezetőjében Pest kialakulásával ismertette meg hallgatóságát. Mint elmondta a város ősmagja a mai Március 15. tér környékén volt. A római korban a határvonalat őrző erőd állt itt, amelyet az utókor Contra-Aquincumnak nevezett el. A középkorban piac működött a területén. 1874-ben Eskü tér lett a terület neve Ferenc József király eskütételi helyszíne után. Mai nevét az 1848–49-es forradalom és szabadságharc 100-dik évfordulójára kapta.
A középkorban az akkori Pestet városfal vette körül. Ez a mai Kiskörúton húzódott és a mindkét vége a Dunáig ért. A városfalon a fő kivezető utakra többszintes kapuk nyíltak, ezek a Váci-, Hatvani-, Kecskeméti kapuk voltak. A Váci kaput 1789-be, a Kecskemétit 1794-ben, a Hatvanit pedig 1808-ban bontották le.
A pesti óváros a történelem folyamán eltűnt. Ennek két fő oka volt, az egyik az 1838-as nagy pesti árvíz pusztítása, a másik pedig a Közmunkatanács által 1873-ban elindított városátépítési program, amely során minden fejlesztés útjába álló épületet lebontottak.
Az előadó azt is elmondta, hogy 1848-ban Pesten 110 ezren éltek. Az időszakosan itt megrendezett országos vásárokra 20-30 ezren érkeztek. 1848-ban 7694 kézműves és 2000 kereskedő volt a városban. A népszámlálás során a lakosság 38 százaléka vallotta magát magyarnak a többiek németek és tótok voltak. A belváros közterületeit 1600 olajlámpa világította meg. Vezetékes víz nem volt, a vízellátást kutakból oldották meg, ezért gyakoriak voltak a járványok. A szennyvíz általában nyitott csatornákon jutott a Dunába. A szemétszállítás szervezett volt, de azt is a Dunába öntötték. A városnak egyetlen kórháza, a Rókus Kórház volt, amelyet 1794-ben szegényházból építettek át gyógyintézménnyé. A katonákat és hadirokkantakat az Invalidus-házban, vagy más néven a Károly kaszárnyában látták el. Ez ma a Főpolgármesteri Hivatal épülete. A barokk palota 1710– 1750 között épült. A lakosság a Városligetbe, illetve a Rákóczi úton állt Beleznay-kertbe járt szórakozni.
Majkó Zsuzsa az 1848. március 15-i eseményekre térve először a nap emblematikus helyszínével, a Pilvax-kávéház történetével ismertette meg hallgatóságát. Mint kifejtette a hely históriája 1838-ban kezdődött, amikor Privorsky Ferenc az Uri utcában (ma Petőfi Sándor utca) a Libasinszky-ház földszintjén megnyitotta a kávézóját. Később a Döblingből származó Pilvax Károly vette át a helyet és magáról nevezet el Pilvax-kávéháznak. A radikális ifjúságnak azért vált a kávézó a törzshelyévé, mert a közelben volt a vármegye háza, ahová a legfrissebb hírek befutottak. Az újságírók a kávéházból naponta többször átmentek a megyeházára cikkeik megírásához friss információt gyűjteni.
Március 15-én a bécsi forradalom híre, és a Pilvax kávéházban összegyűlt ifjak cselekvésre szánták el magukat. Elfogadták a 12 pontot, majd a szemerkélő esőben Petőfi vezetésével az egyetemre indultak, hogy a fiatalok között híveket toborozzanak. Először az újvilág utca – Hatvani utca (ma Semmelweis utca – Kossuth Lajos utca) sarkán lévő orvosi kart keresték fel. Ez 1794-től működött itt a jezsuiták II. József rendeletére elvett kolostorában. Egy meglehetősen elhanyagolt épület volt, 1900-ban lebontották és helyére a ma is látható, Czigler Győző tervezte eklektikus bérházat építették.
A gyarapodó tömeg az orvosi karról a mai Egyetem térre vonultak. Itt működött a Pálos szerzetesektől elvett épületben a bölcsész, a mérnöki és a jogi egyetemi kar. Útközben a változást követelők áthaladtak a Barátok terét (ma Ferenciek tere). Az itt álló templomot a tatárjárás után építették, túlélte a török megszállás időszakát. A Ferences rendi szerzetesek az 1600-as évek végén vették újra birtokba. A templomot az 1740-es években barokk stílusban újították fel. Később a templom mellé rendházat is építettek. A téren már állt a Fessl József és Uhrl Ferenc készítette Nereidák kútja, melyet 1836-ban létesítettek. Ez volt Pest legelső szoborral díszített közkútja. A jelenlegi kút újjáépített, mert az eredeti Budapest ostroma idején elpusztult.
A mai Egyetem téren lévő Egyetemi templomot a Pálos szerzetesrend emelt. A telket, amelyen néhány kisebb épület és egy mecset állt a török kiűzése után a rend vásárolta meg. A rendház 1715-1742 között épült. A barokk templom építése 1723-ban kezdődött Mayerhoffer András irányításával. Miután II. József király feloszlatta a szerzetesrendeket a templom és a rendház a pesti egyetem tulajdonába került. A templommal egybeépült létesítményben 1890-ig folyt oktatás, majd lebontották és a helyén új, tornyos oktatási intézményt építettek, a templomhoz igazodva neobarokk stílusban. Az oktatási intézmény tornya a második világháború alatt megsérült, nem építették újra.
A tömeg féltizenkettőkor ért a Kossuth Lajos utca és a Szép utca sarkán álló egykori Horváth-házban működő, Landerer Lajos és Heckenast Gusztáv tulajdonában álló nyomdához, ahol a nyomdagépet lefoglalták, majd kinyomtatták a 12 pontot és a Nemzeti dalt. A klasszicista stílusú bérház 1817-ben épült Pollack Mihály tervei alapján. Az épületen később elhelyeztek egy Petőfi portrés domborművet, ami jelzi, hogy ebben a házban működött az első szabad sajtó.
Az ebédet követően az emberek a Nemzeti Múzeumnál gyülekeztek. A klasszicista stílusú múzeumot is Pollák Mihály tervezte és 1837 – 1847 között épült. 1848-ban a múzeum környéke még rendezetlen volt, gyűjteményében a könyvtől a műtárgyakig minden megtalálható volt. Egyébként ez volt a világon a negyedik olyan létesítménye, amelyet kifejezettem múzeumnak építettek.
Majkó Zsuzsa azt is elmesélte, hogy a tízezresre duzzadt tömeg a múzeumtól a Városházára indult, hogy a Városi Tanáccsal elfogadtassa a 12 pontot. A Stadthausnak hívott épületet 1702-ben kezdték építeni, 1767–1768-ban egyemeletesre alakították, majd 1842 – 1844 között a létesítményt Kasselik Ferenc elképzelései szerint újabb emelet ráépítésével és tűzfigyelő torony emelésével bővítették. Az épület alagsorában börtön volt. A létesítményt 1862–1863-ban ismét átépítették, ekkor Hild József tervei szerint. A városháza előtti téren rendszeresen tartottak vásárokat. Az épületet az Erzsébet híd építésekor 1900-ban elbontották.
A folyamatosan duzzadó tömeg a Városházáról Budára indult, hogy a Helytartótanáccsal is elfogadtassa a 12 pontot. Az emberáradat a Dunán a pesti Redoute-nál kialakított hajóhídon kelt át, mert a Lánchíd még épülőben volt. A Redoute-t Buda 1849-es ostroma idején rommá lőtték, helyén épült fel a ma is működő Vigadó.
A tömeg az Úri utca 53. szám alatti épülethez ment, amely 1786-ig Ferences Rendház volt, ezután levéltár, majd katonai parancsnokság működött az épületben. 1795-ben költözött ide a Helytartótanács. 1867 – 1945 között a Belügyminisztérium működött itt. Az épületet Pollack Mihály tervei szerint 1823–1824-ben kibővítették, majd 1870–1872 között Kauser Lipót és Frey Lajos tervei alapján átépítették.
Miután a Helytartótanács elfogadta a tömeg követeléseit, kiszabadították a közeli József kaszárnyában sajtóvétség miatt raboskodó Táncsics Mihályt (Mihajlo Stančić). Az épület a mai Táncsics Mihály utca 9. szám alatt található. A volt kaszárnyát később a Pénzügyminisztérium használta, majd a második világháború után 2006-ig az Amerikai Egyesült Államok tulajdona volt.
A március 15-i események záró helyszíne a Nemzeti Színház volt, amely a Grassalkovich Antal adományozta telken 1837-ben nyitotta meg kapuit Pesti Magyar Színház néven a mai Rákóczi út – Múzeum körút sarkán. A klasszicista épületet Zitterbarth Mátyás készítette. 1840-ben állami tulajdonba került és a Nemzeti Színház nevet vette fel. Az épületet 1875-ben Szkalnitzky Antal tervei szerint átépítették, és sarokbérházzal egészítették ki. A színházat elavultságra és tűzveszélyessége miatt 1908-ban bezárták.
A Nemzeti Színházban 1848. március 15-én este az aznapi események hatására a műsorra tűzött darab helyett Katona József Bánk bánját kezdték játszani. Az előadást azonban pár jelenet után félbeszakította a betóduló forradalmi tömeg, helyette a nép kívánságára elszavalták a Nemzeti dalt, elénekelték a Szózatot, a Himnuszt, eljátszották a Rákóczi-indulót és a Hunyadi László opera jelesebb áriáit adták elő.
